– A NATO védelmi miniszterei a NATO védelmi erejét és elrettentő erejét növelnie kell, valamint Ukrajna támogatása is elengedhetetlen.: A NATO védelmi miniszterei 2024. február 15.-én gyűltek össze, hogy tárgyalásokat folytassanak.
– A NATO főtitkára aggodalmát és részvétét fejezte ki Navalnij halálhíre után.
– Jens Stoltenberg örömmel fogadta a szövetség védelmi kiadásának a példátlan növekedését.
– A nyugati katonai szövetség főtitkára és főtitkár helyettese az Európai Unió és a NATO közös együttműködését nevezte meg az európai béke kulcsfontosságú alapjának.: Az Európai Unió és a NATO szoros együttműködése segíthet a dezinformáció megelőzésében, valamint a kiberbiztonság fejlesztésében, nyilatkozta a NATO főtitkár helyettese az Európai Parlamentben.
– A NATO szövetségesei megegyeztek, hogy növelnie kell a szövetségnek növelni kell a védelmiipar kapacitását.
– NATO katonai személyzet és felszerelés érkezett Lengyelországba, hogy gyakorlatot tartsanak.
– Sikeres volt a NATO első telesen női légerejének az AWACS missziója.
Felhasznált forrás: NATO