Biden elnök búcsúbeszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikai demokrácia „techmilliárdosok oligarchiájává süllyed”. Sam Altman, a Meta, az Amazon és az Open AI vezérigazgatója egymillió dollárt adományozott Trump elnök beiktatási ünnepségének költségeire, Elon Musk pedig egyenesen ott van trump legszűkebb csapatában, miután kétszázmillióval járult hozzá az új elnök választási kampányához. Zuckerberg, a Facebook-birodalom vezére fogadást adott a beiktatás napján, Jeff Bezos befektetési csúcsguru pedig az új First Lady életrajzi könyvének kiadására vállalkozott. Mindenesetre az oligarcha szót az amerikai politikai közbeszédben eddig antidemokratikus rezsimek – főleg a mai Oroszország –milliárdos kedvezményezettjeire alkalmazták – jegyzi meg az AP.
Victor Davis Hanson azt írja erről az American Greatness hasábjain, hogy Bidennek tavaly novemberig érdekes módon semmi baja sem volt az oligarchákkal. Pedig Soros György sokmillió dollárt fordított olyan kerületi ügyészek választási kampányára, akik a legprogresszívabb divat szellemében tömegével bocsátották szabadon az erőszakos bűnözőket, mondván, hogy a börtön csak árt nekik. Soros György a Biden elnökválasztási kampányait is igen bőkezűen támogatta. Meg is kapta Bidentől búcsúzóul az Elnöki Szabadság Érdemrendet.
Az elemzők szerint a harc a két tábor között elkerülkhetetlen lesz.
Forrás: Metazin