A post-truth korszak kialakulása
Kevés jelenség ragadja meg annyira a politikai kultúra változásait, mint a tény, hogy 2016-ban az Oxford Dictionary az év szavának a post-truth kifejezést választotta. A definíció szerint a melléknév olyan körülményekre utal, amelyek során a közvéleményt az objektív tények helyett az érzelmek és a személyes meggyőződés befolyásolja. Az igazságon túli politikát kutató McIntyre állítja, hogy ez a jelenség bizonyos értelemben még a hazugságnál is veszélyesebb. Érvelése szerint a hazugság esetében a politikai szereplő igyekszik igazolni állításai hitelességét, ezáltal közvetve elismeri az igazság jelentőségét. A post-truth esetében azonban a valóság elveszíti meghatározó szerepét: amennyiben egy politikai szereplő vagy közösség nem kíván elfogadni egy adott tényt, egyszerűen megkérdőjelezi annak érvényességét vagy egész létét. A jelenség gyakran kéz a kézben jár a tudományba és a médiába vetett bizalom rombolásával. McIntyre három olyan tényezőt határozott meg, amelyek kiemelt szerepet játszottak a post-truth világ kialakulásában: a kognitív torzítás, a hagyományos média visszaszorulása, valamint az ezzel párhuzamosan zajló folyamat, a közösségi média térnyerése. A kognitív torzítás során az egyén nem objektíven mérlegeli az információkat, hanem identitás vagy meggyőződés tükrében értékeli azokat. Ez lehetővé teszi a tévhitekhez való ragaszkodást még abban az esetben is, amikor hiteles bizonyítékok egyértelműen cáfolják azokat.
A nyilvánosság átalakulása
Az igazságon túli politikában meghatározó tényezőnek bizonyulnak a közösségi média különböző platformjai. Térnyerésük következtében a hagyományos médiumok háttérbe szorultak, az újságírás és a szerkesztői felelősség szerepe csökkent. A hatalom a tradicionális kapuőröktől az átlag felhasználókhoz helyeződött át. A korábban inaktív tömeg bevonódott a tartalom előállításába és megosztásába. Napjainkban a felhasználóknak lehetőségük nyílt akár egy gombnyomással kifejezni a véleményüket (like és share funkciók). Ezt megelőzően a szerkesztőségek egyfajta szűrőként funkcionáltak – még akkor is, ha működésük nem volt teljesen hibátlan -, azonban szerepük csökkenése megágyazott a manipulált tartalmak és a dezinformáció terjedésének. Mára a közösségi média tagadhatatlanul megváltoztatta az információ terjedésének módját. Az algoritmusok az érzelmekre erősen ható, minél több interakciót kiváltó tartalmakat részesítik előnyben, függetlenül ezek igazságtartalmától.
Az echo chamber jelenség
A média figyeli a felhasználók aktivitását, hogy a korábban tetszésüket elnyerő posztokhoz hasonlót tudjon felkínálni számukra. Ennek köszönhetően kialakul az úgynevezett visszhangkamra (echo chamber) jelenség: az egyének végül csak a saját véleményükkel találkoznak, csupán más köntösben. Ez a fajta visszaigazolás – vagy önigazolás – képes radikalizálni a gondolkodásmódot, hiszen a véleménykülönbséget és az érvek ütköztetésének lehetőségét teljesen kizárja. Éppen ezért napjainkban a politikai kommunikációt is nagyban meghatározza a média növekvő hatalma. A politikus kénytelen alkalmazkodni ennek sajátos szabályaihoz és nyelvezetéhez, hiszen akár a hatalom legitimitását is adhatja egy sikeres narratíva kiépítése. Azonban a platformok nemcsak továbbítják az üzeneteket az állampolgárok felé, hanem az algoritmus azt is befolyásolja, mely tartalmak válnak felkapottá: meghatározza, mi terjed futótűzként és mi marad a háttérben. Ezért a politikai aktorok – csakúgy, mint a médiában jelenlévő influencerek – a felhasználók korlátozott figyelméért versenyeznek. Ebben a környezetben a hiteles információk és a minőségi tartalom könnyedén háttérbe szorul, így a jelenség a demokratikus vitákat és a közvélemény alakulását is jelentősen befolyásolja.
Donald Trump politikai kommunikációja
A közösségi média működésének sajátosságait talán egyetlen modern politikus sem használta ki olyan tudatosan, mint Donald Trump. Politikai kommunikációja tökéletesen illeszkedik a post-truth korszak logikájához, hiszen üzenetei egyszerűek, erősen hatnak a választók érzelmeire, valamint gyakran megkérdőjelezik egyes objektív tények jelentőségét. A különböző platformok lehetővé tették számára, hogy a hagyományos médiát megkerülve, közvetlen kapcsolatot építsen ki a támogatóival. Trump azonban ebben a közegben nem csak mint politikus jelenik meg, hanem egyfajta márkaként is értelmezhető. A magánélete, a politikai szerepe és a médiában való jelenléte összemosódik, állandó online jelenléte (korábban X, ma már jellemzően Truth Social posztok) pedig erős interakciókat és érzelmeket vált ki a követőiből. A figyelem és a támogatás ilyen módú megszerzése számos esetben sokkal erősebbnek bizonyul, mint a hagyományos ideológiai kapcsolatok. Trump kifejezetten jól használja az online platformokat, üzenetei gyakran spontánnak és közvetlennek tűnnek, kommunikációja az érzelmekre épít. Emellett kellően egyszerűsítve képes tematizálni a konfliktusokat is, így könnyedén megragadja a felhasználók figyelmét. Azonban a túlzott online aktivitásnak komoly hátrányai is lehetnek. Ez az elnök által közzétett, az Irán elleni háborúval kapcsolatos bejegyzések által is megmutatkozott. Trump az első naptól kezdve rendszeresen posztolt egymásnak ellentmondó, furcsa nyilatkozatokat a Truth Social oldalán. Ezek a tartalmak egyaránt zavart okoztak a közvéleményben és a médiában is.
A post-truth jelenség megnyilvánulása a Trump-korszakban
A Trump-korszakban az igazság relativizálásának egyik legjelentősebb példáját a 2020-as amerikai elnökválasztás körüli politikai viták jelentették. Miután Trump vereséget szenvedett a demokrata jelölt Joe Bidennnel szemben, heves konfliktus bontakozott ki a választás legitimitásával kapcsolatban. Trump és támogatói széles körű csalásra és szabálytalanságokra hivatkoztak, viszont ezeket az állításokat számos bíróság, a sajtó, valamint az általa korábban kinevezett legfőbb ügyész is megalapozatlannak találta. Azonban a választási csalás narratívája az ezt cáfoló bizonyítékok ellenére is meghatározó elem maradt az amerikai közbeszédben. A dezinformáció terjedésében hatalmas szerepet játszott a közösségi média: a “Stop the Steal” mozgalom támogatói elárasztották az online teret az eredmények meghamisításáról szóló állításokkal. Ezek a felháborodást és bizalmatlanságot kiváltó bejegyzések jóval nagyobb figyelmet kaptak, mint a tényszerű állítások. Kialakult a visszhangkamra jelenség, valamint a kognitív torzítás. Számos választó csak a saját véleményét erősítő információkkal találkozott az online térben, ezeket pedig hajlamosabbak voltak elfogadni, mint az ellentmondó bizonyítékokat. A választási csalásról szóló narratíva végül 2021-ben csúcsosodott ki a Capitolium ostroma során. A távozó elnök támogatói erőszakos betörése a törvényhozás épületébe egy hosszabb kommunikációs folyamat eredménye volt, amely során a közösségi médiában végigsöprő dezinformáció képes volt demokratikus válságot előidézni.
A politikai kommunikáció változásai Grönland példáján keresztül
A Grönland körüli politikai fejleményekkel kapcsolatos kijelentéseket is elemezhetjük a post-truth jelenségen keresztül. Az objektív érvek mellett ebben az esetben szintén teret nyernek az érzelmi és identitásalapú narratívák. Trump kommunikációja Grönland megszerzéséről, valamint az ehhez kapcsolódó jóléti ígéretek elsősorban nem a helyi lakosság tényleges akaratára reflektálnak. Sokkal inkább egy leegyszerűsített, geopolitikai indokokkal alátámasztott üzenetet építenek:
Biztonságban tartunk titeket, gazdaggá teszünk benneteket, és együtt olyan magasságokba emeljük Grönlandot, amiről eddig álmodni sem mertetek.
Hangzott el az elnöktől 2025. március 4-ei kongresszusi beszédében. Az ehhez hasonló felszólalások, valamint a “meg fogjuk szerezni” típusú kijelentések teljesen figyelmen kívül hagyják a valóságot: a dán állam, a NATO és a szakértői közösség véleményét, a nemzetközi normákat, valamint a grönlandi többség akaratát. Mindez hozzájárul a politikai tér polarizálódásához, ahol a szereplők teljesen máshogy keretezik a valóságot. Az egyik fél a Grönland feletti ellenőrzést biztonsági garanciaként keretezi, míg a másik a szuverenitás megsértéseként értelmezi. A különbség jól mutatja az eltérő narratívák és valóságértelmezések versengését a nemzetközi kapcsolatokban.
Következtetések
Napjaink média viszonyai jelentősen erősítik a társadalom és a politikai tér polarizációját, valamint hozzájárulnak a közös valóság fokozatos széteséséhez. Az érzelmekre épülő narratívák, a korlátozott figyelemért zajló verseny háttérbe szorítja az objektív tények jelentőségét. A megváltozott kommunikációs logika hosszú távon gyengítheti a demokratikus intézményekbe, a szakértőkbe és a tudományba vetett bizalmat, ezáltal a társadalmi kohéziót is erodálja.
Források:
https://www.bc.edu/bc-web/sites/bc-magazine/summer-2020/features/welcome-to-post-truth-america.html
https://global.oup.com/academic/content/word-of-the-year/?cc=hu&lang=en&
https://billdutton.me/2026/03/04/the-world-and-war-according-to-truth-social/
https://www.ms.now/all-in/trump-truth-social-posts-iran-war-chaos-contradictions
https://www.bbc.com/news/election-us-2020-55016029
https://www.reuters.com/world/trump-people-greenland-we-will-make-you-rich-2025-03-05/
McIntyre, L. C. (2018): Post-truth. The MIT Press Essential Knowledge Series. Cambridge: MIT Press.
Battista, D., Giordano, D., & Mangone, E. (2026). Governing the Digital Audience: Donald Trump’s Political Communication Across Platforms and Influence Networks. Journalism and Media, 7(1), 15. https://doi.org/10.3390/journalmedia7010015
Hoffman, L. H., Leslie, W., & Ifeanyichukwu, E. (2025). Perception and Mobilization of “Truth”: January 6, 2021, Stop the Steal, and Social Media. Presidential Studies Quarterly, 55(1), 49–65. https://doi.org/10.1111/psq.12897
