Az orosz-kínai partnerségnek nincsenek határai – legalábbis a két vezető szerint. A valóság azonban kíméletlenebb. A két ország viszonya kényelmetlen érdekházasság, ellentétes célokkal. Vlagyimir Putyin orosz elnök le kívánja rombolni azt, ami a hidegháború utáni nemzetközi rendből maradt, hogy a Kreml tetszésére formálja. Kína ezzel szemben egy fokozatosabb megközelítést alkalmaz, hogy egy Kína-centrikus világrendet építsen ki, aminek alapja a stabilitás, az előreláthatóság és a szabályszerűség megőrzése.

Putyinnak fogytán az ideje, hiszen egy korlátozott idejű lehetőséget lát arra, hogy kihasználja a Nyugaton belüli törésvonalakat Oroszország előnyére. A Kreml globális tehetetlensége azonban tisztán látszik: az Egyesült Államok ellenállás nélkül avatkozott be Venezuelában, és Irán segítségére sem siet Putyin, ahogyan végül Bassár el-Aszadot sem tudta hatalmon tartani. Oroszország túlfeszített, kapacitásai legyengültek, így kevésbé megbízható partnerré vált a globális dél számára.

Míg Donald Trump amerikai elnök gyakran kollektív fenyegetésként jellemzi Oroszországot és Kínát, ezzel indokolva például Grönlanddal kapcsolatos politikáját, Washington valójában sokkal inkább érdekelt a globális viszonyok formálásában Pekinggel együtt, mintsem Moszkvával. Trump és Hszi Csin-ping 2025-ös szöuli találkozója egyértelművé tette, hogy az amerikai elnök érdeke megpróbálni elválasztani a „Kína-kérdést” az „Oroszország-kérdéstől”, és pragmatikus, gazdasági kooperációra épülő kapcsolatot létrehozni Pekinggel. Ugyan számos szakértő elveti ezt a lehetőséget, a Kreml mégis aggódik – nem alaptalanul.

Az amerikai-kínai közeledésnek fontos következményei vannak Oroszország számára – akkor is, ha az alapja inkább a kényelem, mintsem a meggyőződés. Egy ilyen fordulat másodrangú hatalommá degradálná Oroszországot a nemzetközi arénában, befolyását pedig legyengítené, Ukrajnában is. Az orosz elnök Kínától való függése, például a nehézipar, a felszerelések és a logisztika terén létfontosságú az ukrajnai háború folytatásához. Kína nélkül a Kremlin talán egy évig sem tudná fenntartani a háborút.

Így Moszkva reakciója a Trump-Hszi találkozóra kifejezetten harcias volt. Egyes Kreml-közeli csatornák elkezdték híresztelni, hogy Oroszország nukleáris arzenálja egy szempillantás alatt milliókkal tudna végezni – egy biztos jele annak, hogy Putyint nyugtalanította a találkozó.

Az orosz-kínai viszony valóban erősödött 2022 óta, és Kína szinte semmit sem tett, hogy megakadályozza vagy megállítsa Oroszország háborúját. Wang Yi kínai külügyminiszter jelezte Kaja Kallasnak, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, hogy országa nem érdekelt abban, hogy Oroszország elveszítse az ukrajnai háborút, hiszen úgy az Egyesült Államok jobban tudna Kínára koncentrálni. Moszkva és Peking partnerségének fennmaradása azonban azon a feltevésen alapszik, hogy mindkét ország érdekelt abban, hogy együtt szálljanak szembe Washingtonnal. Ez viszont megváltozni látszik.

Trump elszámította magát, amikor hogy azt hitte, hogy leválaszthatja Oroszországot Kínáról engedményeket ígérve. Ezáltal erős pozícióból tudta volna megkezdeni a Kínával való tárgyalásokat. A stratégia megváltozott, és Trump a Hszi-vel való viszonyát „10-ből 12-re” értékelte, lelkesen elfogadva az újabb, áprilisi találkozót Kínában. Az amerikai elnök pragmatikus hozzáállása közel áll Hszi stílusához, ami lehetőséget kínál Pekingnek, hogy hegemóniára pályázzon a saját régiójában. Emellett egyik hatalomnak sem áll érdekében egy katonai konfliktus kiprovokálása a másikkal szemben. Egyrészről Trump megfogadta, hogy véget vet az Egyesült Államok „végtelen háborúinak” – bár ezt az ígéretét (sem) sikerült betartania. Másrészt, bár Hszi figyelme Tajvanra irányul, minden oka megvan rá, hogy elkerülje az Egyesült Államokkal való háborút, a kínai gazdasági problémákra való tekintettel.

Ez erősen ellentmond Putyin világnézetének, aki a háborút tartja a hatalmon maradás egyetlen módjának. A diplomáciához való abszolutista hozzáállása nem is lehetne távolabb Trumptól. Minden alkalommal, amikor Washington tűzszünetet sürgetett Ukrajnában, a Kreml a maximalista céljait ismételte, és mellette a légitámadásokat is fokozta. Trump mindenesetre megértette, hogy nem erőltetheti a Putyinnal való tárgyalást a meglévő szankciók és katonai nyomás mellett. Akárhány „konstruktív” telefonhívásuk is volt, nem tudtak megegyezni egy „alkuban”, Trump szavaival élve.

Ezzel egy időben annak a veszélye, hogy az amerikai elnök magára hagyja Ukrajnát, nagyrészt elmúlt. Trump elkötelezettnek látszik az iránt, hogy a felek tűzszünetet kössenek, és úgy tűnik, Peking Moszkva felett befolyását is kész használni, hogy ezt elérje.

A kérdés így az, hogy a „határtalan partnerség” még mindig kedvező-e Kínának, illetve, hogy Peking érdekében van-e egy pragmatikus enyhülés az Egyesült Államokkal és Európával szemben. Míg Európa feszengve figyeli Washingtont, Kínának lehetősége nyílik arra, hogy hosszú távú együttműködést alakítson ki az öreg kontinenssel. Ez pedig lehetőséget adhat Európának, hogy megpróbálja Pekinget „eltávolítani” a megbízhatatlan szövetségesétől, ami jelentősen befolyásolná a Kremlin háborúját. Végső soron Kínának nem áll érdekében, hogy Putyin tovább destabilizálja Európát.

Mihail Hodorkovszkij a New Eurasian Strategies Centre és a Russian Antiwar Committee alapítója, korábban orosz oligarcha, politikai száműzött.

Az cikk eredeti nyelven elérhető: https://www.politico.eu/article/vladimir-putin-donald-trump-xi-jinping-relationship/