Egy gázai lakos saját tapasztalatain keresztül meséli el, milyen érzés a világ egyik leginkább elszigetelt és konfliktus sújtotta területén élni. Schrödinger híres gondolatkísérletéhez hasonlítja a helyzetét, ahol egyszerre érzi magát élőnek és halottnak. A háború állandó fenyegetése, a bombázások zaja, és az elzártság egy olyan állapotot teremt, amelyben minden lélegzetvétel és minden pillanat az élet és halál határán lebeg.

A mindennapok a bizonytalanság és a félelem kettősében zajlanak. Az éjszakai bombázásoktól megremegő házfalak és a nappalok nyomasztó csendje között nehéz eldönteni, melyik a rémisztőbb. Az élelmiszer- és gyógyszerhiány, az elektromos áram gyakori kimaradása, valamint az élethez alapvetően szükséges dolgok állandó elérhetetlensége tovább mélyíti az izoláció érzését. Még a legegyszerűbb cselekedetek, mint például kilépni az utcára vagy beszélni a szomszédokkal, is kockázatos vállalkozássá válhatnak.

Ebben az állapotban a túlélés nemcsak fizikai, hanem mentális küzdelem is. A jövő teljesen kiszámíthatatlan, és a múlt traumái újra és újra visszaköszönnek. Minden családi összejövetel, minden beszélgetés, minden pillanat valami mélyebb, fájdalmasabb emlékre utal. A világ többi részének közönye csak tovább növeli a gázaiak elhagyatottságérzését. Azok, akik itt élnek, azt kérik, hogy ne fordítsanak hátat nekik, és emlékeztetnek arra, hogy a béke és a remény valahol még mindig ott lapul a romok alatt.

Ez a cikk nem csupán a háború és blokád pusztító következményeit tárja fel, hanem azt is, hogy milyen hihetetlen mentális és érzelmi erőre van szükség ahhoz, hogy ebben a helyzetben embernek maradjon valaki.

Forrás: LINK