Szeptember 13-án, múlt vasárnap választást tartottak Svédországban. A szavazók a svéd parlament, a Riksdag összetétele mellett helyi és önkormányzati szinten is választottak. A választás több szempontból is különleges volt a svéd politikában. Ahogy az Észak-Európában megszokott, a választást nem tudta egyik párt sem dominálni. Idén nyolc párt jutott be a parlamentbe, de ennél jóval több indult el a választáson. A pártok két blokkra oszlottak: a kormánypárti Moderaterna (Mérsékelt párt), amelyet Ulf Kristersson miniszterelnök vezet, a Kristdemokraterna (Kereszténydemokrata párt) és a Liberalerna (Liberális párt), valamint a Sverigedemokraterna (Svédországi Demokraták), amely ugyan nem volt tagja a 2022-2026 közötti Kristersson-kormánynak, de a parlamentben támogatást nyújtott neki. Ezzel szemben az ellenzéket szintén négy párt alkotta, mégpedig a Socialdemokraterna (Szociáldemokrata párt), a Miljöpartiet (Zöld párt), a Vänsterpartiet (Baloldali párt), illetve a Centerpartiet (Középpárt). A szociáldemokrata párt fölényesen megnyerte a választást, azonban az az ígérete, hogy a négy ellenzéki pártból alakít kormányt, korántsem biztos, hogy megvalósul.
A kormánypártok és az ellenzék közötti legfontosabb ellentétek elsősorban a migráció, a klíma- és energiapolitika, valamint a gazdaság és a jóléti rendszer kérdéseiben jelentkeztek. A kormány szigorúbb bevándorlási és integrációs szabályokat, erőteljesebb bűnüldözést, adócsökkentéseket és az atomenergia bővítését helyezte előtérbe. Az ellenzék több szereplője nagyobb hangsúlyt tett a jóléti szolgáltatások finanszírozására, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére és az ambiciózusabb klímapolitikára, ugyanakkor például a migráció és a bűnözés ügyében az ellenzéken belül is közeledtek egyes álláspontok a szigorúbb megközelítéshez.
Történelmi mélypontok és kiélezett verseny – három mandátum döntött
A 2026-os választás több szempontból hozott újdonságokat a svéd politikában. A korábbi miniszterelnök Magdalena Andersson által vezetett szociáldemokraták ugyan megnyerték a választást, a 28%-os eredményük a valaha volt legrosszabb, amelyet a párt a több mint 100 éves történelmében elért. Az viszont, hogy a szociáldemokrata párt nyert, önmagában egyáltalán nem újdonság – a modern svéd politikában minden választáson ez a párt érte el a legjobb eredményt (azonban többször, mint például 2022-ben, nem tudott kormányt alakítani). A Svédországi Demokraták szintén visszalépést könyvelhettek el. A Jimmie Åkesson vezette jobboldali párt az 1980-as évek óta minden egyes választáson egyre jobb eredményt ért el. Az idei 17,5% körüli eredménye azonban közel 3%-os visszaesés a 2022-es választáshoz képest. A párt eredetileg erősen szélsőjobboldaliként indult, mára azonban sokkal közelebb került a jobbközép Mérsékelt párt politikájához – a tradicionális értelemben már nem nevezhető szélsőjobboldalinak.
A választás eredménye szintén egyedülálló a svéd politikában: soha nem volt még ennyire szoros a verseny a két fő blokk között. A kormánypárti „kék-sárga” koalíció 49%-ot, míg az ellenzéki „vörös-zöld” 49,5%-ot ért el, amely azt jelenti, hogy a 349 fős Riksdagban mindössze három mandátummal szerzett többet az ellenzék, amelynek így 176 képviselője lesz a jelenlegi kormánypártok 173-ével szemben. Ez ahhoz is vezetett, hogy a vasárnapi választás eredménye csak szerda estére lett végleges, ugyanis az eredmény annyira szoros volt, hogy a szavazokat az utolsóig meg kellett számolni, mielőtt biztosat lehetett mondani (összehasonlításképpen a 2026-os magyarországi választásokon már 40-50%-os feldolgozottságnál nagyjából biztosra lehetett tudni, hogy ki fog győzni). A választáson a részvételi arány meghaladta a 80%-ot, ez azonban Észak-Európában megszokott, Svédországban többször volt már magasabb is.
Győzelem kormány nélkül?
A szociáldemokraták győzelme, valamint az ellenzék igencsak kicsi előnye azt jelenti, hogy először a „vörös-zöld” pártok próbálhatnak meg kormányt alakítani. Papíron ez viszonylag egyszerűen hangzik: 2022 és 2026 között mind a négy párt ellenzékben volt, a számaik pedig megvannak ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani. Magdalena Andersson gyors kormányalakításra tett ígéreteivel szemben azonban a koalíció megformálása nehezebb lehet, mint az elsőre tűnik. A nagyon csekély előny azt jelenti, hogy mind a négy pártra szükség van a kormányalakításhoz. A Szociáldemokrata Párt alapvetően baloldali, azonban az elmúlt négy évben némileg középre tolódott. Ez azt jelenti, hogy ők maguk mind a három másik kisebb ellenzéki párttal viszonylag jól tudnának együttműködni. A három kisebb párt egymással való viszonyával azonban nagyobb problémák merülnek fel.
A Baloldali párt, a Zöld párt és a Középpárt a legtöbb társadalmi és környezetvédelmi kérdésben hasonló álláspontot képvisel, gazdaságpolitikai alapelveik azonban jelentősen eltérnek. A Baloldali párt gyakran a szocializmus felé fordul, és erősen újraelosztáspárti. Fontosnak tartja a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését, a magasabb jövedelműek és nagyvállalatok erősebb adóztatását, valamint azt, hogy az egészségügyben, oktatásban és szociális ellátásban korlátozzák a magánprofitot. A klímavédelmet is társadalmi igazságossági kérdésként kezeli. A párt emellett ellenezte Svédország NATO-csatlakozását is. Összességében azt lehet mondani, hogy a négy ellenzéki párt közül a Baloldali párt áll a legtávolabb a Kristersson-kormány politikájától. A Zöld párt politikájának középpontjában a klímavédelem, a biodiverzitás és a fenntarthatóság áll. Támogatja az állami zöld beruházásokat, a környezetszennyezés magasabb adóztatását és a szociális egyenlőség növelését, migrációs politikája viszonylag befogadó. Új atomerőművek építését nem támogatja – ez a svéd politikában jelenleg nagy horderejű kérdés. A Középpárt zöld-liberális párt, erősebben támogatja a piacgazdaságot, a vállalkozásokat, az alacsonyabb munkát és cégeket terhelő adókat, valamint a magánszolgáltatók jelenlétét a jóléti rendszerben. Klímapolitikájában inkább piaci ösztönzőkre és technológiai fejlődésre épít, a NATO-tagságot pedig a három közül a leghatározottabban támogatja.
Fontos kiemelni, hogy a kormányalakításhoz nincs feltétlenül szükség abszolút többségre a parlamentben. A szabályok szerint akkor alakíthat egy koalíció kormányt, ha a parlament többsége nem szavaz ellene. Nem kell tehát, hogy megszavazzák, az is elég, ha tartózkodnak. Magdalena Andersson számára így az is lehetőség, hogy a három kisebb ellenzéki párt közül valamelyik nélkül próbál meg kormányt alakítani, hiszen így könnyebb lenne összehangolni az eltérő álláspontokat. Ebben az esetben viszont kisebbségi kormányzásra kényszerülne, és a legtöbb fontos kérdésben valószínűleg nem tudná végrehajtani a tervezett reformokat. Ehhez valamelyest hasonlóan működött 2022 és 2026 között a Kristersson-kormány, amelynek nem volt többsége a parlamentben. A különbség az volt, hogy a Svédországi Demokraták párt ugyan nem volt a kormány része, de minden fontos kérdésben támogatta azt. Ez a felállás egyébként a tidöi egyezmény eredménye volt, ezért is hívják a három kormánypárt és a Svédországi Demokraták szövetségét “Tidöi Pártoknak” (Tidöpartierna). Ha az idei választást megnyerték volna, a Svédországi Demokraták párt már akár 12 miniszteri posztot is kaphatott volna, ugyanis a három másik párt ugyanis beleegyezett abba, hogy a kormány teljes körű tagjává tegyék.
Kristersson 2.0?
Ez egyelőre nem látszik megvalósulni, azonban még nem szabad leírni a “két-sárga” koalíciót, amelynek több lehetősége is lehet arra, hogy kormányt alakítson. Először is megpróbálhatják bevonni a Középpártot a koalíciójukba, amely ugyan a választás során elvetette a kormánnyal való együttműködés lehetőségét, az eredmények tekintetében azonban elképzelhető, hogy mégis együttműködik Kristerssonékkal, különösen arra való tekintettel, hogy lényeges kérdésekben a politikája már-már közelebb áll a “kék-sárgákhoz”, mint például a szintén ellenzékben lévő Baloldali pártéhoz. Emellett Kristerssonék számára is lehetséges a kisebbségi kormányzás: ebben az esetben ugyancsak a Középpártot lenne a legkönnyebb meggyőzni, hogy ne szavazzon egy újabb Kristersson-kormány ellen. Az ellenzék számára a kisebbségi kormányzás azt jelentené, hogy a mandátumok körülbelül 40%-a a kormányé (attól függően, hogy a három kis párt közül melyik esik ki a kormányból), míg egy második, kisebbségi Kristersson-kormány a mandátumok 49%-át birtokolná – nem elég ahhoz, hogy önállóan bármit megszavazzanak, de a hatékonyság lényegesen nagyobb lenne.
A svéd törvények szerint egy választás után legfeljebb négyszer lehet kormányalakítással próbálkozni, ezután új választásokat kell kiírni. A “kék-sárga” szövetségnek pedig ez lehet a legfőbb reménye, az elmúlt hetekben ugyanis jelentősen megugrott a támogatottságuk. A választások előtt egy hónappal szinte minden közvélemény-kutatás egyértelmű, fölényes ellenzéki győzelmet mutatott, a Liberális pártot pedig kérdésesnek találták, hogy egyáltalán eléri a parlamentbe való bejutás 4%-os küszöbét. Kristerssonék azonban néhány hét leforgása alatt majdnem teljesen meg tudták fordítani a választást, így nem elképzelhetetlen, hogy ha még néhány hetet tudnak kampányolni, másodszorra győzni tudnak, különösen akkor, ha a svéd szavazók végignézik, ahogy az ellenzék a negyedik kísérletre sem tud kormányt alakítani. A svéd politikában mindenesetre mozgalmas időszak következik, a legrosszabb esetben pedig hónapokba is telhet, mire megalakul az új kormány.
Források
https://valresultat.svt.se/2026/
https://www.svt.se/nyheter/inrikes/svts-prognos-hoppet-ute-for-tidopartierna
https://www.dn.se/sverige/valresultat-2026-alla-senaste-siffrorna/
https://www.svd.se/a/wr25OL/onsdagsrosterna-kan-avgora-val
https://www.tv4.se/artikel/34GeFukoJv5l6MHlXIwxJ/nu-gar-sverige-till-val
https://yle.fi/v/video/92-10105213