Kína mára a globális gazdaság és a politikai színtér egyik főszereplőjeként van jelen, amely által lehetősége adódik hozzájárulni a még fejlődő gazdaságok belendítéséhez és pozitív változásához. Kína 2009 óta Afrika elsődleges és legmeghatározóbb kereskedelmi partnerévé vált. A két szereplő viszonyát azért fontos közelről követni, mert átláthatunk az együttműködés valódi motivációin, hatásain, valamint megérthetjük Kína nemzetközi befolyásának okait.
Kína és Afrika kapcsolatának történelmi áttekintése
Kína és Afrika modern kapcsolatának elejét az 1950-es/60-as évek dekolonizációs időszakára vezethetjük vissza, amikor a második világháború után az imperialista és szovjet hatalom felszámolását követelte többek között az afrikai kontinens is. Kína ekkor kezdte meg katonai támogatását a felszabadításra vágyó afrikai országok felé, valamint infrastrukturális beruházásokat kezdeményezett a jövőbeli gazdasági tervek előkészítése érdekében. Ennek a segítségnyújtásnak politikai motivációi is voltak, hiszen Kína az újonnan független államokat potenciális szövetségesként látta, amelyektől cserébe elvárta a diplomáciai támogatást a nemzetközi téren.
1971-ben valóban megfigyelhetjük a tartozás behajtását Afrikán, mikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatalosan is megszavazta a Kína területe feletti vezetésre jogosult kormányt, amely a Kínai Népköztársaság legitimitását jelentette, és egy helyet a Közgyűlés és Biztonsági Tanács ülésein. Az ENSZ-hez való csatlakozás nagyban az afrikai országok szavazatának volt köszönhető.
Ezt követően megkezdődhetett Kína versenybe szállása és gazdasági nyitása 1978-ban Deng Xiaoping reformprogramja által, melynek központi eleme volt a piaci szocializmus és gazdasági befektetések létrehozása. Az állam innentől kezdve a világ egyik legkedveltebb helyévé vált a külföldi közvetlen tőke befektetések (FDI) számára, és megalapozta mostani szerepét, mint a világ központi gyára.
A 90-es években Afrika szemet tetsző opció volt Kína számára, hiszen a proxyháborúk szerepléséből kiábrándulva nyitottak voltak Kína további közeledésére.
Továbbá az 1989-es Tiananmen téri incidens is kiemelte a két fél hasonlóságait, amikor a kínai kommunista párt erőszakkal válaszolt állampolgárai felszólalására, akik elégedetlenségüket merték kifejezni a kormány politikai döntéseiért. Afrikát pedig általánosságban a zavargás, a hatalmi viszály és a demokrácia hiánya jellemezte függetlenségük után. Az Amerikai Egyesült Államok mindkét szereplőt elítélte az emberi jogok megvonásáért és a hatalommal való visszaélésükért. Afrika és Kína vigaszt találtak egymásban, amely tovább erősítette köteléküket.
Ezt az időszakot a gazdasági együttműködés dominálta, hiszen a korábbi infrastrukturális befektetések megkezdték kiépíteni a kereskedelmi tevékenységek alapjait és Afrika természeti erőforrásainak kitermelését. Ez pedig Kína ipari és technológiai növekedése szempontjából rendkívül fontos szempont volt.
1999-ben Kína bejelentette a globális szerepvállalás stratégiáját, mellyel ösztönözni kívánta a kínai privát és állami vállalatok külföldi befektetéseit, mely további lehetőségeket nyújtott a terjeszkedésre és beépülésre a kontinensen. Kína egyedül olyan afrikai államokkal volt hajlandó kapcsolatot létesíteni, amelyek Tajvan függetlenségének legitimitását megtagadták.
A korábban létrehozott bilaterális kapcsolatokat 2000-ben egy új, Afrikát összefogó multilaterális program egészítette ki. Létrejött a Kína-Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC), amely az afrikai országokkal való együttműködés lebonyolításáért felelős, és a globális dél kooperáció része. A fórum nagyban meghatározza Kína külpolitikai stratégiájának irányzatát. A kooperáció a következő területeket foglalja magába: politika, társadalmi fejlődés, gazdaság, kultúra és biztonság.
A FOCAC-nak 53 afrikai ország tagja, Szváziföld kivételével, amely továbbra is elismeri Tajvant, mint önálló állam. A csúcstalálkozóra 3 évente kerül sor, melyeken egy 3 éves akciótervet hoznak létre a prioritásokkal. Az idén Beijing-ben tartott csúcstalálkozó eredményeképpen Kína 51 milliárd dolláros finanszírozást, valamint több mint 1 millió új munkahelyet ígért a kontinens fejlődésére szánni.
Kína gazdasági jelenléte Afrikában: Miért pont Afrika?
Kína beépülése mögött hatalmas önérdek rejtőzik, mind a természeti erőforrások, az energetika, az infrastruktúra, az ipari fejlesztések (munkaerő viszonyok) és a technológia területén.
Kína fejlődésének mértéke rendkívül kiemelkedő volt a nyitást követő három évtizedben a fejletlen és zárkózott múltja miatt. Mára már a világ második legnagyobb gazdaságának tekintjük, viszont a hirtelen és gyors gazdasági virágzását követően nehéz fenntartani a konzisztens növekedést. Ezzel szemben Afrika a világ egyik legelmaradottabb területe, ahol a fejlődés nagyságának, illetve gyorsaságának a potenciálja jelen van. Kína dinamikus fejlődéséhez pedig szükség van a hazai ipar táplálására, valamint kiegészítésére. Kína jelenlétének mozgató rugója, hogy a globális gazdasági rangsor első helyén álljon, mellyel az USA-val való hatalmi harcban előnyre tegyen szert.
Az állam rendkívül érdekelt a sokszínű természeti erőforrás sokaságának kitermelésében, hiszen ezek nagyban kompenzálják a kínai ipar energiahiányát. Kína befektetéseket kezdeményezett az afrikai bányászatba, kiemelten a kőolaj, földgáz, réz, arany, vasérc és kobalt kitermeléséért, és annak importálásáért Kínába. Kína cserébe ezekből a nyersanyagokból létrehozza a legyártott, kész termékeket, melyeket exportál Afrikába.
A 2013-ban bejelentett ’Egy Övezet, Egy Út’ (BRI: Belt & Road Initiative) kezdeményezés a történelmi, kereskedelmi Selyemút mentén kíván létrehozni egy globális infrastrukturális és telekommunikációs hálózatot, amely összeköti Kínát a világ különböző pontjaival. A terv céljának elérésében rendkívül fontos szerepet játszik Kelet-és Közép-Afrika. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen világot átfogó projektet valamilyen geopolitikai szándék vezérel.
2017-ben készült el a Nairobi és Mombasa közötti $3,2 milliárd értékű és 600 km hosszú vasútvonal, amely a BRI által valósulhatott meg. Ez ráadásul gyorsabb mint bármelyik azonos távolságú vonatút Amerikában.
Továbbá Etiópia fővárosában, Addisz-Abeba-ban a $445 milliós beruházás lehetővé tette a városi vasúthálózat kiépítését, amely rendkívül meghatározta a közlekedés minőségét és gyorsaságát.
Emellett, a Guinea-ban épülő 526 millió dolláros gát az energia hiányból energia többletet, és kereskedelmi lehetőséget teremtett.
Azonban a fejlesztésért felelős infrastrukturális projektek közben gyakran pusztító hatással vannak a környezetre, és jelentős költségekkel járnak a helyi lakosság számára. Emberek ezrei veszítették el földjeiket a guineai vízerőmű okozta árvíz miatt, és ezzel együtt az élelmezéshez és a jövedelemhez való hozzáférést. Ez az incidens egyedül több mint tízezer ember kitelepítését követelte.
Kína, akit az alacsony bérű munkavállalók és az alacsony szabályozások fellegváraként ismer a nemzetközi közösség, most egy ugyanilyen fellegvárat kíván magáénak tudni. Az állam hatalmas és gyors ütemű fejlődésének következményeképpen a társadalom belekerült a közép-jövedelmi csapdába, amely által az olcsó feldolgozóipari munkaereje egyre drágábbnak bizonyult. Ezáltal elveszítette versenyelőnyét, és feltételezhetjük, hogy a profit maximalizálása érdekében kezdtek el terjeszkedni a kínai cégek, az olcsó munkaerő kihasználásáért.
Mindemellett a ZTE és a Huawei -Kína két legfontosabb telekommunikációs cége- számos afrikai országban felelős a mobilhálózatok és az internet kiépítéséért, valamint az 5G technológiáért. A technológia reformjának hatalmas funkciója van a fejlődő országok gazdasági versenyképességében, viszont a kérdés az, hogy vajon Kína-e a megfelelő partner erre?
Fontos kérdéseket vet fel az adatvédelem hiánya és a megfigyelés lehetősége.
A kínai projektek finanszírozása több száz hasonló koncepciót valósított már meg, amelyek általában a Kínai Export-Import Bank, a Kínai Népi Bank, a Kínai Fejlesztési Bank és a Kína-Afrika Fejlesztési Alap által nyújtott hitelek és kölcsönök formájában történik. Ezek sokszor alacsony kamatlábú vagy kamatmentes kölcsönök, azonban mivel magas nemfizetési arány jellemzi az afrikai országokat, ezért gyakran adósságcsapdába kerülnek.
Előnyök és hátrányok: Az afrikai perspektíva
Kína külpolitikája nagyban rezonál az afrikai népekkel, ami a más államok ügyeibe való beavatkozást elítéli és nem támogatja, ami azt jelenti, hogy számára nem prioritás átformálni az országok politikai rendszerét, ahhoz, hogy együttműködjenek. Afrika számára különösen imponál Kína, mint partner, hiszen nincsenek olyan politikai elvárásai, mint a demokrácia működése, környezetvédelmi szabályozások és az emberi jogok tiszteletben tartása. Ezzel szemben, az IMF és a Világbank elvárásai között ezek is szerepelnek.
Azonban számos állam aggodalmát fejezte ki a hitelek és kölcsönök magas nemfizetési aránya miatt, és sokan azzal vádolják Kínát, hogy tudatosan adósságcsapdába keveri afrikai partnereit.
A Kínához való ragaszkodás abból is eredhetett, hogy míg a múltbeli nyugattal és a szovjetekkel való együttműködésben csupán kizsákmányolást és visszaélést tapasztaltak természeti kincseik sokasága miatt, addig Kína cserébe infrastrukturális projekteket és munkahelyeket ígért, ami nem csak saját államát, de az afrikai kontinens fejlődését is szolgálja. Ezzel lehetőséget ad egy olyan gazdasági növekedésnek, amely hosszú távon az alacsony bérű munkavállalókat közepes jövedelmű és szakképzett munkaerőre alakíthatja át. Ellenben, a növekvő kínai jelenlét egyik veszélye lehet a helyi gazdaságok túlzott függése, mely hosszútávon ellehetetleníti az önálló funkcionizálást.
Az afrikai jelenlét globális hatásai
A nyugati országok nyugtalanságukat fejezték ki a kontinens hatalmi dinamikájának változásáról, kiemelve a kínai projektek átláthatóságának hiányát.
Az adósságcsapda-diplomácia lehetősége teljesen más perspektívába helyezi Kína motivációit. A montenegrói autópálya példájából kiindulva -amely a BRI részeként valósult meg- veszély fenyegeti az eladósodó államokat, hiszen a hitelszerződés felhatalmazza Kínát, hogyha az országnak nem sikerül időben visszafizetnie a kölcsönt, a lehetséges kompenzálás egyik módja, hogy biztosítékként montenegrói földhöz férjen hozzá az állam. Ebben az esetben Kína nagylelkű imázsa mögött máris átláthatunk, és feltételezhetjük, hogy geopolitikai (területi) célok is vezérlik.
A Dzsibuti kikötőben felállított kínai katonai bázis pedig egy újabb példaként szolgál, mely 2017 óta Kína első külföldi katonai bázisaként funkcionál. Elhelyezkedése hatalmas stratégiai fontossággal bír, ugyanis a Báb el-Mandeb szoros partján fekszik, az Ádeni-öböl végében.
Ezenfelül a politikai befolyással való visszaélését is gyakran megfigyelhetjük, az olyan releváns nemzetközi üléseken, mint az ENSZ Közgyűlése, ahol Kína elvárja a baráti támogatást. A több mint 50 országot magába foglaló afrikai blokknak pedig igenis hatalmas ráhatása van a világot érintő döntések meghozatalában, amelyek feltételezhetően elfogultan és részrehajlóan születnek meg.
Az érintett országok határozottan felléptek Kína védelmében az ENSZ-en belül, a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen lévő ujgurok és más etnikai csoportokkal való diszkriminatív bánásmódjukkal kapcsolatban. Valamint támogatásukat fejezték ki a a kínai kormány felé a 2019-es hongkongi tüntetések idején, illetve hangoztatták az ’egy ország – két rendszer’ elvbe vetett hitüket.
Továbbá, ha megfigyeljük Kína aktivitását a kontinensen, akkor észrevehetjük, hogy a természeti erőforrások és az olcsó munkaerő kizsákmányolása jellemzi. Ismerősen hangzik?
Valószínű azért, mert ez volt maga a kolonizáció tendenciája is. Az USA létrehozta A Build Back Better World (B3W) tervét, az EU pedig a Global Gateway programját, mellyel a kínai jelenlétet kívánja mérlegelni Afrikában.
Az együttműködés jövője
A két szereplő közötti kapcsolat jövője várhatóan továbbra is intenzív lesz, ugyanakkor a politikai hatalommal való visszaélés, a fenntarthatóság, és az afrikai országok autonómiájának, valamint szuverenitásának kérdései központi szerepet fognak játszani. Emellett valószínű, hogy az együttműködés egyre nagyobb figyelmet fog kapni a nyugattól, és a kínai szerepvállalás egyensúlyozásának érdekében feltehetőleg ellenintézkedéseket is tehetnek. Ámde, ha az USA, illetve a nyugat célja a kontinenssel való kapcsolat újjáépítése, akkor fontos lenne átértékelniük az Afrikáról alkotott gondolkodásmódjukat és hozzáállásukat.
Források:
China-Africa relations | Chatham House – International Affairs Think Tank
China in Africa | Council on Foreign Relations (cfr.org)
The Chinese-African relationship is important to both sides, but also unbalanced (economist.com)
China Overpowers US in Africa (msn.com)
China’s Xi promises one million jobs for Africa | Poverty and Development News | Al Jazeera
Migration of Chinese manufacturing jobs to Africa: Myth or reality? (brookings.edu)
Montenegro fears China-backed highway will put it on road to ruin (ft.com)