…vagy minden társadalomnak joga van a saját normarendszeréhez?

Bevezetés

Napjaink egyik legtöbbet vizsgált politikai és filozófiai kérdése az emberi jogokkal kapcsolatos, ezen belül is az egyetemes emberi jogok létezésének kérdése az, mely sok vitát generál. Az egyetemes emberi jogok gondolatának kinyilatkoztatása, és hivatkozási alapja a második világháború óta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mely 1948 óta létezik az ENSZ közgyűlésének elfogadása által. Bár hivatalosan a Nyilatkozat nem kötelező erejű jogforrás, mára a nemzetközi szokásjog részévé vált. Emellett sokan úgy kritizálják, hogy csak a ’nyugati’ civilizáció vívmányait tekinti egyetemesnek ez a Nyilatkozat, azonban mások pozitívan értékelik, mert az emberiség közös értékeit foglalja össze („embert emberi mivoltánál fogva megillető elidegeníthetetlen jogok”). Fontos ehhez azonban hozzátenni, hogy a Nyilatkozat kulturális szempontból nem tekinthető egyetemesnek. Ennél a pontnál szükséges megemlíteni az emberi jogok egyetemességének kétségbe vonók kiritkákat is, mely kritikák a kulturális kontextushoz vezethetők vissza. Az egyetemesség ellentétje a kulturális relativizmus: a kulturális relativizmus képviselőinek gondolata (egészen leegyszerűsítve) annyit tesz, hogy minden kultúra más értékrendszert és társadalmi valóságot tud magáénak, ezért az európai/nyugati értékrendszer nem kérhető számon univerzálisan a világ bármely országán. Egyes erősebb érvek szerint az egyetemes emberi jogok „ráerőltetése” más kultúrákra egyenesen a gyarmatosítás eszköze, a koloniális függőség fenntartásának egy módja.

Az alábbi írás célja azt vizsgálni, valóban léteznek-e az egyetemes emberi jogok vagy minden társadalomnak joga van-e saját normarendszerhez? A téma kifejtése előtt, mielőtt azonban belekezdek a cikk tartalmi részébe, itt a bevezetésben fontosnak tartom kifejteni, hogy az egyetemes emberi jogok létezése és a társadalmak saját normarendszeréhez fűződő joga véleményem szerint nem zárja ki egymást. Komplexitásukból adódóan egyértelmű, hogy nem lehetséges vagy-vagy válasz adása a kérdésre; a kettő tényező együtt, párhuzamosan létezik, emiatt is találom kihívásnak az alábbi cikk megírását.

Az egyetemes emberi jogok érvei

Az egyetemes emberi jogok érvei a legfőbb alapelvként az emberi méltóságot, annak védelmét emeli ki, valamint az emberi méltóság, szabadság társadalmak általi aktív előmozdítását szorgalmazza. Ezen elv szerint minden ember egyenlőnek születik, és megilletik az alapvető jogok, függetlenül attól, hogy hol a világ melyik országában él vagy milyen kultúrába születik.

Az emberi jogok egyetemessége azt jelenti, hogy ezek a jogok minden emberre egyformán alkalmazandók: nem lehet ezeket a jogokat sem vallási, sem kulturális szempontból korlátozni. Az 1948-ban ENSZ Közgyűlés által megalkotott és elfogadott 30 cikkből álló Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ezt az elvet fogalmazza meg, kihangsúlyozva, hogy az emberi jogokat nem lehet egyetlen kultúra vagy társadalmi rend befolyásának alávetni. Ez az univerzalizmus biztosítja, hogy a világ bármely pontján élők védve legyenek, főként az önkény, megkülönböztetés, elnyomás ellen. A cél, hogy az alapvető jogok (élethez, szabadsághoz vagy véleménynyilvánításhoz való jog) mindenhol megvalósuljanak. Az alapvető jogok államhatárokon belül és kívül is védelmet is nyújtanak, hiszen az egyetemes emberi jogok nem csak egy egyén élethez, szabadsághoz való jogát kötik ki, hanem a méltóságteljes és biztonságos élethez való jogokat is vázolják: többek között az államhatárokon belüli szabad mozgáshoz, menedékkereséshez, valamint bármilyen korlátozás nélküli házasságkötéshez is jogot kötnek. Az egyetemesség előnye, illetve a mellette szóló érvek abban rejlenek, hogy nemzetközi jogi normák kialakulásához vezet (és vezetett létrejötte óta), amelyek most már nemzedékeket védtek és védenek a hatalmi túlkapással, elnyomással szemben, valamint lehetővé teszik az emberi jogok hatékony nemzetközi gyakorlatba ültetését és felügyeletét.

A kulturális relativizmus érvei

Ahogy a cikk bevezetésében is említettem, az egyetemes emberi jogok gondolatát számos kritika éri a kulturális relativizmust támogatók részéről. A kulturális relativizmus elméletei szerint ugyanis minden társadalom saját normarendszert és társadalmi valóságot alakít ki a vallási, társadalmi és történelmi hagyományai alapján. Ezek a normák meghatározzák, hogyan tekintenek az emberi jogokra, mit tekintenek alapvető emberi jognak, mi az egyén joga és mi a közösségé, valamint az egyén joga milyen mértékben helyezhető magasabb szintre, mint egy csoport érdeke. Emiatt úgy gondolom nem lehet, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy lehetetlen egyetlen, mindenhol érvényes emberi jogi modellt kötelezővé tenni. Bár ez nem jelenti azt, hogy az emberi élethez, biztonsághoz, szabadsághoz illetve méltósághoz való jogok promotálásával/támogatásával fel kell hagyni. Az univerzális modell kritikusai szerint az egy fajta nyugati etnocentrizmus, azaz a nyugati kultúra értékeinek ráerőltetése más társadalmakra, amelyek esetleg egészen eltérő értékrendet követnek. A kulturális relativizmus ezzel szemben kiemeli, hogy az emberi jogok értelmezése és megvalósítása eltérő lehet a világ különböző részein, és hogy e különbségek tiszteletben tartása szükséges a kulturális sokszínűség fenntartásához.

Vegyük példának a már korábban is említett egyéni jog–csoportérdek viszonyának kérdését. Egyes hagyományos szokásokat követő társadalmakban a közösség érdekei elsődlegesek az egyéni jogok felett, míg mondjuk egyes nyugati országokban az egyén szabadsága és autonómiája áll a középpontban. A kulturális relativizmus hívei szerint az univerzális emberi jogok túl merevek ahhoz, hogy valóban kezelni tudják ezeket az eltérő nézőpontokat, ráadásul veszélyeztethetik a helyi kultúrák fennmaradását és önazonosságát. Az egyetemes jogok igénye így elnyomhatja a kulturális különbségeket és előidézheti a társadalmak közti konfliktusokat. Valamint a kulturális relativizmus rámutat arra, hogy a helyi értékek figyelembevétele nélkül egyes emberi jogok „mechanikus” alkalmazása hatástalan, sőt, akár kontraproduktívnak is tekinthető.

Társadalmi elfogadottság nélkül nehezen várható el, hogy az emberi jogi normák betartása ténylegesen megvalósuljon. Emiatt az emberi jogi szabályoknak kötődniük kell a helyi viszonyokhoz, vagyis a jogi normákat a helyi kulturális kontextus figyelembevételével kell érvénybe helyezni. Úgy látom ezek alapján, hogy az emberi jogoknak még fejlődniük kell a kulturális és társadalmi körülményekhez igazodva, a megoldást nem egy erőltetett, egyfajta merev, globális sablon jelenti. Véleményem szerint fontos ugyanakkor érvényt szerezni az alapvető jogoknak és azok védelmének, nem szabad a kulturális sokszínűség oltárán feláldozni azokat, hiszen morális-erkölcsi szempontból számos olyan szokást alkalmaznak ma is néhány országban, mely egyértelműen az emberek méltóságát veszi semmibe (pl. nyilvános kövezés, a nők csonkítása, gyerekházasság). Hiába az erkölcsbeli eltérés ténye, valamint a kulturális sokszínűség mellett szóló érv, ezek a szokások a mai tendenciák alapján politikai ihletésűek, az elnyomó rendszerek eszközeként szolgálnak, miközben a kulturális relativizmust összemossák magával a kultúrával. Mindez a tolerancia helyett valójában a bűncselekményekkel, és az emberi jogok eltiprásával való közömbösséget eredményezi.

Állásfoglalás, összegzés

Állásfoglalásom szerint az egyetemes emberi jogok létezése vitathatatlan, hiszen az emberi méltóság, a szabadság és az egyenlőség olyan alapelvek, amelyek minden embert megilletnek, függetlenül származásától, vallásától vagy kultúrájától. Ezek az értékek a méltóságteljes emberi lét alapjait jelentik, nélkülözhetetlenek a békés együttéléshez, a társadalmi igazságossághoz és hosszútávon a nemzetközi stabilitáshoz. Az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata nem csupán jogi dokumentum, hanem egyfajta morális iránytűként is szolgál, mely az emberiség közös értékeit szándékozik kifejezni és érvényre juttatni. Mivel minden társadalom más történelmi tapasztalatok, vallási hagyományok és szociális normák alapján alakította ki saját értékrendjét, így az emberi jogok gyakorlatba ültetése nem történhet túl merev vagy agresszív módon, különben kontraproduktív lesz az egyetemes emberi jogok kiterjesztésre és elfogadtatására irányuló törekvés. Emellett fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezen jogok érvényesítése nem történhet a kulturális sajátosságok figyelmen kívül hagyásával: Az emberi jogok univerzális érvényessége és a kulturális kontextus tiszteletben tartása nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő elvek, melyeknek párhuzamosan kell létezniük. Az előbbi biztosítja az alapvető emberi méltóság védelmét, míg a kulturális relativizmus segít abban, hogy az egyes társadalmakban ezek a jogok valóban beépüljenek a mindennapi gyakorlatba.

Véleményem szerint, az emberi jogok hatékonysága és elfogadottsága csak akkor valósulhat meg, ha az univerzalizmus elvét nem erőltetve, hanem rugalmasan, a helyi kulturális és társadalmi körülményekhez igazítva alkalmazzuk. A kulturális relativizmus nem szolgálhat mentségként az emberi méltóság súlyos megsértésére: nem fogadható el például a nők elnyomása, a kényszerházasság, a csonkítás vagy egyéb kegyetlen bánásmód azzal az indokkal, hogy ezek kulturális hagyományok. A kulturális kontextus figyelembevétele nem jelentheti az elnyomás legitimálását. Épp ellenkezőleg, az egyetemes emberi jogok keretet adhatnak a kulturális hagyományok fejlődéséhez, miközben biztosítják azt, hogy azok ne sértsék az emberi méltóságot.

Az egyetemes emberi jogok érvényesítésének kulcsa lehet továbbá, hogy minden kultúrában egy, az adott kultúrából, társadalomból származó személy vagy szervezet, a helyi viszonyokat ismerve igyekszik gyakorlatba ültetni az alapvető jogokat. Ezzel kiküszöbölésre kerülhet az a kritika, hogy nyugati országok avatkoznak be más kultúrák belügyeibe, illetve szokásaiba. A cél nem a nyugati értékek átfogó kiterjesztése, hanem egy olyan közös emberi minimum megtalálása, amely mellett minden kultúra megőrizheti saját identitását. Az egyetemes emberi jogok és a kulturális kontextus viszonyának vizsgálata azért is aktuális és különösen fontos, mert napjaink globalizálódó világában egyre több társadalom és értékrend érintkezik. Az emberi jogok érvényesülése nem csak jogi, hanem morális és kulturális kérdés is: meghatározza, hogyan tekintenek egymásra kultúrák, illetve hogy milyen módon tudnak a nemzetközi kapcsolatok globális szereplői kapcsolódni bizonyos kérdések megoldása által. A téma jelentőségét abban látom, hogy tanulmányozhatjuk, miként lehet a különböző kultúrák tiszteletben tartása mellett megőrizni az emberi méltóság egyetemességét, vagyis megtalálni az egyensúlyt az univerzális értékek és a kulturális tekintetben sokszínű világ között.

Forrásjegyzék

Kondorosi Ferenc.  „Emberi jogok és kultúrák.” https://epa.oszk.hu/01700/01739/00094/pdf/EPA01739_eszmelet_109_026-040.pdf

Manual for Human Rights Education With Young People. “Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Teljes Szöveg),” 2023. október 7. https://www.coe.int/hu/web/compass/the-universal-declaration-of-human-rights-full-version-

Takács Izolda. „Az emberi jogok lehetnek-e univerzálisak? A kulturális relativizmus és az univerzalizmus konfliktusa az emberi jogok filozófiai és gyakorlati megközelítéseiben” https://ojs.elte.hu/index.php/jesz/article/view/6885/5355