1972-ben Richard Nixon amerikai elnök elsöprő fölénnyel nyerte meg újraválasztását viszont győzelmét beárnyékolta egy növekvő botrány, amelyben azzal vádolták, hogy politikai kémkedést fedezett. 1972-ben, az elnökválasztási kampány idején egy csapat férfit rajtakaptak, amint betörtek a Demokrata Párt nemzeti bizottságának irodáiba a Watergate komplexumban. Bár a demokraták elsöprő fölénnyel veszítették el a választást a hivatalban lévő republikánus elnökkel, Richard Nixonnal szemben, Nixon bukásának magvait már elültették. Ahogy teltek a hónapok Nixon második hivatali idejében, a Watergate-botrány egyre jobban kiéleződött és aláásta az elnökségét. Végül a hangfelvételek bizonyítékai felfedték Nixon mélységes bűnrészességét a Watergate-betörés eltussolási kísérletében.

Az 1960-as elnökválasztás és annak következményei

1960-ban Richard M. Nixon, az Egyesült Államok alelnöke volt a republikánusok elnökjelöltje. Nixon azt remélte, hogy főnöke, Dwight D. Eisenhower utódja lesz és átveszi tőle az államfői pozíciót. Ellenfele a fiatalos megjelenésű John F. Kennedy amerikai szenátor volt. Egy új technológia eszköz megjelenésé jelentősen megváltoztatta a kampány kimenetét és eredményét is, ez az eszköz a televízió volt. Az 1960-as elnökválasztási vitákat először közvetítették a televízióban, ami nagyban Kennedy malmára hajtotta a vizet, Kennedy szimplán jobban „mutatott” a képernyőkön, mint Nixon. Azok, akik rádión keresztül követtél a vitát, Nixont tartották jobbnak, viszont a televízió képernyőit néző szavazókat jobban meggyőzte Kennedy.

Kennedy nyerte meg a választást, bár nagyon kis különbséggel. A levert Nixon visszatért Kaliforniába, szülőállamába, ahol 1962-ben elindult a kormányzói posztért. Nixon ismét veszített, és dühösen kijelentette, „Nixon már nincs többé, akit rugdoshatnának, mert uraim, ez az utolsó sajtótájékoztatóm!”

Nixon bizalmatlansága a médiával szemben 1952 szeptemberére nyúlik vissza, amikor Eisenhower fiatal alelnökjelöltje volt. A sajtó az amerikai szenátor csapatának állítólagos pénzügyi szabálytalanságait tárta fel, ami nagy felháborodást váltott ki. Nixon sikeresen kijátszotta a vádakat „Checkers beszédével”, amelyben kijelentette, hogy az egyetlen ajándék, amelyet megtartott, a családi kutya, Checkers volt. Nixon tehát egyszerre bizalmatlan volt a médiával szemben, de azt is megtanulta, hogyan kell azt politikusként felhasználni. A ’60-as és ’62-es két kemény vereség megedzette, és megfogadta, hogy nem fog még egyszer veszíteni.

A Channault-ügy

Hat évvel később Nixon ismét indult az elnökválasztáson, miután úgy döntött, hogy nem vonul vissza a politikától 1962 után. Szerencséjére a Demokrata Párt és Lyndon Johnson elnök kormánya az egyre népszerűtlenebbé váló vietnami háború és a népszerű demokrata elnökjelölt, Robert F. Kennedy meggyilkolása miatt zűrzavarban volt. Johnson úgy döntött, hogy nem indul az újraválasztáson, és a Demokrata Párt végül alelnökét, Hubert Humphrey-t választotta jelöltnek. Az, hogy a párt Humphreyt választotta, aki azon a tavaszon nem indult egyetlen elnökjelölti előválasztáson sem, hozzájárult a kongresszusi központ előtt kitört drámai chicagói zavargásokhoz. Nixon „törvény és rend” kampányüzenete sok mérsékelt és független szavazónak tetszett, akiknek elegük volt a hatvanas évek végi társadalmi és politikai zavargásból.

Úgy tűnt azonban, hogy a demokraták kora őszre összeszedték magukat. A Johnson-kormányzat olyan békeszerződésre törekedett, amely véget vethetett volna az USA vietnami szerepvállalásának, ami politikai előnyt jelentett Humphrey számára. A tárgyalások azonban gyorsan meghiúsultak, sokan azt gondolták, hogy Nixon keze van a háttérben. Nixonnak, mint korábbi alelnöknek jó kapcsolatai voltak, és azzal vádolták, hogy Anna Chennault személyében egy „hátsó diplomáciai csatornája” volt a dél-vietnami kormánnyal. Chennault állítólag meggyőzte a saigoni vezetőket, hogy szabotálják Johnson béketárgyalásait. A nő a háború folytatására buzdította őket azzal az indokkal, hogy ha Nixon lesz az elnök, akkor ő segíteni fog nekik a teljes győzelemben. Így a Chennault-ügy állítólag rávilágított arra, hogy Nixon nem félt „mocskosan játszani”, ha politikáról volt szó.

’72 nyara: Betörés a Watergate épületegyüttesbe

Nixon megnyerte az 1968-as választásokat, és 1972-ben újraválasztották. Újraválasztási pályázatát az elnök újraválasztását célzó bizottság (Committee to Reelect the President, CRP) szervezte meg. Állítólag a CRP hajlandó volt piszkos játékot játszani, hogy előnyt szerezzen Nixon közelgő ellenfelével (ellenfeleivel) szemben a választáson, ami talán arra késztette Nixon kritikusait, hogy a bizottságot a CREEP rövidítéssel emlegessék. 1972. június 17-én a Washington DC-ben található Watergate Hotel és Irodakomplexum biztonsági őre a hajnali órákban észrevette, hogy valaki papírokat tömködött a Demokratikus Nemzeti Bizottság székházának ajtóinak zárjába. A rendőrök megérkeztek és letartóztattak öt férfit, akik „vízvezeték-szerelők” voltak, akiket a Fehér Ház használt a médiának történő (információs) kiszivárogtatások megtalálására és leállítására.

A „vízvezeték-szerelők” az 1971-es Pentagon-iratok kiszivárogtatása után jöttek létre, amelyből kiderült, hogy a Fehér Ház hazudott a vietnami háború lefolytatásáról. Bár a feltárt információk csak 1967-ig voltak dokumentálva, Nixon úgy érezte, hogy vissza kell vágnia az állítólagos baloldali összeesküvés ellen. Valószínűleg ez vezetett ahhoz, hogy Nixon jogosnak érezze, hogy 1972-ben a „vízvezeték-szerelők” segítségével szabotálja a demokratákat, mivel a háborúellenes demokrata jelölt, George McGovern elfogadhatatlan volt számára. Az öt betörő letartóztatásakor kiderült, hogy az egyikük közvetlenül a Fehér Ház alkalmazottja volt.

A Watergate-botrány egyre csak nő

A Fehér Ház tagadta, hogy bármi köze lenne a Watergate betöréshez. A Washington Post két újságírója, Carl Bernstein és Bob Woodward azonban tovább kutakodott. Az újságíróknak volt egy titkos forrásuk, aki információkat adott nekik, és akit csak a „Mélytorok” (Deep Throat) fedőnéven ismertek. Deep Throat hét alkalommal találkozott az újságírókkal, és kulcsfontosságú információkkal szolgált, amelyek leleplezték a Fehér Ház összeesküvését. Az egyik ilyen hír az volt, hogy egy Nixon újraválasztási kampányára szánt 25 000 dolláros csekket az egyik Watergate betörő számlájára utaltak. E bejelentett hír ellenére a közvéleményt nem foglalkoztatta nagymértékben a történet, és a Nixon-kormányzat augusztus végére lezártnak nyilvánította a nyomozást.

Az ősz folyamán azonban további információ kötötte a Fehér Házat a betöréshez, valamint más kampányt érintő törvénytelenségekhez. Miközben ezek az információk csendben gyűltek, Nixon novemberben történelmi fölénnyel nyerte meg az újraválasztást, megszerezve a szavazatok több mint 60 százalékát és 50 államból 49-ben győzött. A háborúellenes McGovern, a demokraták jelöltje csak Massachusettsben és Washington DC-ben győzött. Két hónappal később megkezdődött a Watergate betörők pere, és hamarosan úgy vélték, hogy több tény is van az ügyben. 1973. február 5-én egy szenátusi bizottság ült össze, hogy kivizsgálja az 1972-es elnökválasztási kampányt.

1973. április: Nixon titkos lehallgató rendszerének feltárása

Az amerikai elnök elleni nyomozás során elengedhetetlen a szilárd bizonyítékok összegyűjtése. A szenátusi vizsgálat során a Fehér Ház egyik munkatársa olyan információval szolgált, amely mellett nem lehetett elmenni. Alexander Butterfield, az elnökhelyettes asszisztense 1973 júliusában azt vallotta, hogy 1971 elején ő felügyelte egy hangfelvevő rendszer telepítését. Butterfield nem tudta, hogy a vizsgálóbizottság nem tudott már a hangszalagokról. Napokkal később a bizottság beidézte a szalagokat.

Nixon elnök megtagadta az idézés teljesítését, vezetői titoktartásra hivatkozva. Ez az az érv, hogy az elnöknek – ahhoz, hogy gyorsan és magabiztosan működhessen, mint legfőbb végrehajtó és főparancsnok – mentesnek kell lennie a túlzott felügyelet alól. Augusztus 9-én a vizsgálóbizottság beperelte Nixont a szövetségi bíróságon, és az ügy felfelé haladt. Végül Nixon hivatala kijelentette, hogy csak az amerikai legfelsőbb bíróság utasításának tesz eleget.

1973 októbere: A szombat esti mészárlás

A felvételeket Archibald Cox, a főügyész által kinevezett különleges ügyész követelte. Mind a főügyész, mind a különleges ügyész a végrehajtó hatalmi ág alkalmazottja volt, vagyis hivatalosan az elnöknek dolgoztak. Nixon felajánlotta, hogy inkább a szalagok átiratát adja át Coxnak, mint magukat a hangszalagokat. Amikor ezt elutasították, Nixon utasította Elliott Richardson igazságügyi minisztert, hogy rúgja ki Coxot. Ehelyett Richardson, majd helyettese, William Ruckelshaus is lemondott.

Robert Bork, a főügyész (az amerikai kormányzat mellett érvelő ügyvéd) volt a következő a sorban, aki beleegyezett Cox kirúgásába. Ez az incidens felháborodást váltott ki, és a kongresszus számos tagja Nixon felelősségre vonását követelte. 1974 februárjában a képviselőház jóváhagyta egy vizsgálóbizottság létrehozását az elnök elleni vádemelés érdekében. Egy új különleges ügyész, Leon Jaworski továbbra is követelte a hangszalagokat Nixon irodájától. A szenátusi vizsgálat február végén lezárult, az alkotmányos felelősségre vonás most már javában zajlott.

1974. július: Nixon ellen dönt a Legfelsőbb Bíróság

1974. március 1-jén a washingtoni esküdtszék a Watergate-vizsgálat részeként vádat emelt a Nixon-kormány hét tisztviselője ellen. Áprilisban egy szövetségi bíróság ismét idézést adott ki a felvételekre és szeptember 9-re tűzte ki a tárgyalás időpontját. Nixon válaszul szerkesztett átiratokat tett közzé a felvételekről. Másnap, május 1-jén Nixon ügyvédéi végrehajtói kiváltságra hivatkoztak, amiért Nixon nem volt köteles bemutatni magukat a hangfelvételeket. Később a hónapban egy certiorari (writ of certiorari) kérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához, hogy döntsön Nixon végrehajtói kiváltság iránti igényének alkotmányosságáról.

A bírák július 9-én hallgatták meg a szóbeli érveket, és 24-én hozták meg döntésüket: Nixon nem rendelkezik végrehajtói kiváltsággal. Az Egyesült Államok kontra Nixon ügyben a Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag kimondta, hogy a végrehajtói kiváltság nem egyetemes. A bíróság elrendelte, hogy a felvételeket adják át egy bírónak, aki eldönti azok relevanciáját a Nixon tisztviselői elleni büntetőügyekben. Ezek a felvételek, amelyek most nyilvánossá váltak, hozzáférhetőek lennének a képviselőház alkotmányos felelősségre vonási vizsgálatának. Néhány nappal később a ház alkotmányos felelősségre vonási bizottsága jóváhagyott három vádpontot az elnök ellen.

1974. augusztus 9: Richard Nixon lemond

A hangszalagok voltak a legsúlyosabb bizonyítékok arra, hogy Nixon aktívan eltussolta a Watergate-vizsgálatot és hogy megszegte a törvényt. Elvesztette saját politikai pártja támogatását, és így valóban fennállt a veszélye annak, hogy vádemelés útján eltávolítják hivatalából. Bár a hivatalából való eltávolításhoz kétharmados többségre van szükség az amerikai szenátusban, a legtöbb republikánus szenátor valószínűleg a bűnösségének átláthatósága miatt a leváltására szavazna. Nixon elvesztette a közvélemény támogatását, és tudta, hogy hiábavaló a hivatalban maradásának kísérlete.

1974. szeptember 8-án Nixon a televízióban szólt az országhoz, és kijelentette, hogy másnap lemond. A lemondólevelet augusztus 9-én 11:35-kor írta alá, ezzel ő lett az első amerikai elnök, aki lemondott. A Nixon család helikopteren keresztül elhagyta a Fehér Házat és az Andrews légibázisra ment, ahonnan Kaliforniába repültek. Nixon utódja, Gerald Ford alelnök egy hónappal később úgy döntött, hogy kegyelmet ad Nixonnak, és megkíméli a nemzetet attól, hogy a volt elnököt bíróság elé állítsák.

Az utóhatás: A végrehajtó hatalomba vetett hit gyengülése

A Watergate-botrány és Nixon lemondása nyugtalanította a nemzetet, különösen a vietnami háború győzelem nélküli befejezése után és az OPEC olajembargó okozta gazdasági válság közepette. Társadalmi, gazdasági és politikai szempontból Amerika válságban volt. Bizalmatlanok voltak az olyan „washingtoni bennfentesekkel” szemben, mint Nixon és Ford, akik hosszú politikai karriert futottak be. Ennek eredményeképpen egy kevéssé ismert kívülálló, Jimmy Carter nevű jelölt vette fel a fonalat az 1976-os demokrata elnökválasztási előválasztásokon. A szavazóknak tetszett a bátorsága, a szorgalma és az a tény, hogy ő egy állam kormányzója volt, és nem a „washingtoni osztály” tagja.

Gerald Fordnak az a kétes hírnév jutott, hogy ő volt az első amerikai elnök, akit soha nem a választók választottak meg; Nixon második alelnökévé nevezték ki, miután az első, Spiro T. Agnew 1973 októberében lemondott. Az, hogy Ford kegyelmet adott Nixonnak, sok választót feldühített. Akár tisztességesen, akár nem, Fordot a kampány során szorosan összekötötték a Nixon-kormányzattal. Carter megnyerte a választást, és gyakran tulajdonítják neki, hogy helyreállította az elnökségbe vetett hitet, bár 1980-ban sokan úgy érezték, hogy nem a legjobb munkát végezte a gazdaság- és külpolitika terén. Carter mandátuma lejárta után, elveszítette újraválasztási pályázatát a republikánus kihívóval, Ronald Reagannel szemben.

Források:

‘A tragedy that makes you laugh’: HBO’s ‘White House Plumbers’ revisits Watergate: https://www.npr.org/2023/05/01/1172978160/a-tragedy-that-makes-you-laugh-hbos-white-house-plumbers-revisits-watergate

Who Was Deep Throat? https://www.smithsonianmag.com/history/who-was-deep-throat-96058276/

50th Anniversary of The Historic Landslide Election of 1972: https://www.nixonfoundation.org/2022/11/50th-anniversary-historic-landslide-election-1972/

Watergate 50 years later: Last guy to turn out the lights before burglars arrived recalls infamous break-in: https://www.cbc.ca/news/world/watergate-break-in-50-years-1.6489977

Watergate Scandal: https://www.history.com/topics/1970s/watergate

Nem a Watergate-botrány volt Nixon legsötétebb ügye: https://index.hu/tudomany/tortenelem/2012/08/09/nem_a_watergate_volt_nixon_legsotetebb_ugye/

Watergate: Inside the scandal that took down a presidency: https://www.youtube.com/watch?v=OZSGMMUC7FQ

Watergate – The Scandal that Took down the President: https://www.youtube.com/watch?v=o8Kbu6k_3Bw

Nixon & The Watergate Scandal Documentary: https://www.youtube.com/watch?v=Y0ab8INGI1A

The Rise And Fall Of President Nixon | Nixon In the Den | Timeline: https://www.youtube.com/watch?v=tV9JT4pZH_o

Richard Nixon: The Biggest Scandal in American History: https://www.youtube.com/watch?v=qC1WqlNHFVA

Watergate: The Scandal That Brought Down Richard Nixon: https://watergate.info

The Watergate Scandal: A Timeline: https://www.history.com/news/watergate-scandal-timeline-nixon